kornyvedAz egyesület vezetősége a 2017. év végi elnökségi ülésén döntött úgy, hogy bevezeti a tagonkénti 1.000 Ft-os környezetvédelmi díjat, melynek felhasználásáról szeretnénk most tájékoztatni tagjainkat.

 

 

A korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem az önkéntességet vettük alapul, mikor egyesületünk egyik alapfeladatának jövőbeni ellátásáról kellett határozni, hanem a tagi hozzájárulást, melynek fő oka az előző években tapasztalható önkéntes tagi munkaerő nem megfelelő mértéke volt.


Az idei évben az ily módon befolyt forrásokat az egyesület kezelésében lévő vízterületek megtisztítására fordítottuk, mely a következőket jelenti:

  • a munka elvégzéséhez szükséges eszközök, szemetes zsákok, munkavédelmi ruházat beszerzése,
  • a hulladékos konténer elszállíttatásának finanszírozása,
  • a szemétszedési, illetve az uszadékfa vágási, darabolási munkáinak és eszközigényének a kifizetése.

 

A vízpart megtisztítását idén közmunkások végezték egyesületi irányítás mellett, több héten keresztül. Hetente több alkalommal, 2-5 fő közreműködésével, a Felső-öböl és a Kikötő-öböl teljes területén szisztematikusan haladtak végig, a bokrok és kövek közti szeméthalmokat tüntetve el.

A horgásztanya szekrénytárolójában is folyamatos a rendrakás, ahol a tanyahasználók egy kisebb csoportja a tanyagondnoksággal együtt részt vett a lomtalanítási akcióban, köszönjük.


Az egyesület vezetősége a jövőben is próbálja a vízpartot rendben tartani, és a kulturált horgászat lehetőségét megteremteni. Kérjük azonban horgásztársainkat, hogy legyenek partnerek a szemétmentes vízpart megőrzésében, és az üres etetőanyagos, csontis, sörös és egyéb palackokat, dobozokat, csomagolóanyagokat a kijelölt szemétgyűjtőkbe helyezzék el.


Megjegyzés: a helyi és az országos horgászrend is rendelkezik arról, hogy szemetes helyen a horgászatot mindaddig nem szabad megkezdeni, amíg a szemetet össze nem szedi az oda érkező horgász. Amennyiben szükséges, az egyesület a szemeteszsákokat biztosítja, annak elszállításáról gondoskodik.

 

 

Köszönjük az együttműködést!