A 2015. évi állami fogási napló már második évben tette próbára a horgászok, és az éves fogásokat összesítők türelmét. A horgászok megismerték, és elfogadták az új, kissé nehézkesen kezelhető formátumokat, különösen azért, mivel a napló vezetésének elmulasztásával járó következmények jelentősen szigorodtak.
Nincs változás, és nem is látszik abban a tekintetben előrelépés, hogy a központi SZÁK programba bevitt adatokból összegzések legyenek kinyerhetők. Ennek hiányában kettős, teljes körű adatbevitel történik, hogy az elmúlt évek eredményeit, a halfogás területenkénti változásának alakulását az érdeklődők és a halasítást tervezők figyelemmel kísérhessék. Különösen fontosnak látszik ez a következő években, amiatt, hogy a Duna folyó teljes egészében horgászkezelésbe került.
Néhány érdekesebb adat a 2015-ös év fogási naplóinak összesítéséből:
- az Egyesület legeredményesebb horgásza az elmúlt évben 336 kg halat fogott,
- 100 kg feletti fogást 21 tagtárs ért el,
- a legtöbb nap, amit egy horgász a vízparton töltött, 235 nap volt.
Általánosságban a 2015-ös évről az mondható el, hogy a horgászat eredményessége az elmúlt évekhez képest mindenütt visszaesett. Különösen igaz ez a talán legjobban ellenőrzött saját vízterületre, ahol a 2015. évi összes fogás alig érte el az előző év 60 százalékát.
A 2015. évi fogási adatok részletes összesítése letölthető INNEN.