Nyomtatás
Találatok: 993

dshe obol kupa 2019 miniA munka ünnepe idén sem múlhatott el horgászverseny - a mára már hagyománnyá vált Öböl Kupa - nélkül.


Szép számmal gyűltek össze a fél hetes eligazításon a vállalkozó szellemű horgászok minden kategóriában.

Külön kerültek elbírálásra a hivatásos versenyzők a férfi és női felnőtt pecásoktól, de volt még ifjúsági, és gyermek szektor is.
A kezdetekben szeles, esős időt a verseny vége felé a napsütés váltotta fel, majd az utolsó hajrában ismét viharos erejű szél nehezítette a versenyzők életét. Mindezek ellenére igen szép fogási statisztika kerekedett a végére, szoros küzdelmek alakultak ki minden csoportban.
A mérlegelés és eredményhirdetés után a már megszokott május elsejei birkapörkölttel kedveskedett az egyesület a résztvevők számára, mely idén is igen ízletesre sikerült. Köszönjük szépen a minőségi birkahúst Kakas Antal úrnak, valamint a profi munkát a közreműködő szakácsnak, Szabó Rolandnak és az előkészítésben részt vevő kuktáknak is!

 

A helyezések a következőképpen alakultak kategóriánként:

 

Gyermek (13 induló):
1. helyezett: Czeiner Péter György (DSHE) 0,85 kg
2. helyezett: Veres Benedek Fanni (DSHE) 0,4 kg
3. helyezett: Milek Petra (DSHE) 0,39 kg

 

Ifjúsági (2 induló):
1. helyezett: Vizi Ádám (DSHE) 0,44 kg
2. helyezett: Majdán Máté (DSHE) 0 kg

 

Hölgyek (5 induló):
1. helyezett: Galanisz Georgina (DSHE) 0,29 kg
2. helyezett: Mátraházi Istvánné (DSHE) 0,2 kg
3. helyezett: Farkas Károlyné (DSHE) 0,1 kg

 

Férfi, amatőr (23 induló):
1. helyezett: Kecskés Károly (DSHE) 11,87 kg
2. helyezett: Hajde Norbert (DSHE) 9,9 kg
3. helyezett: Mészáros Attila József (Dunaföldvár SHE) 6,76 kg

 

Versenyző (12 induló):
1. helyezett: Mátraházi István (DSHE) 2,64 kg
2. helyezett: Nagy Tibor (DSHE) 2,09 kg
3. helyezett: Rettiger Dávid (DSHE) 2,04 kg

 

A legnagyobb halat (3,52 kg-s pontyot) Kalász Zoltán fogta, aki különdíjban részesült a szép fogásért cserébe.

 

A helyezettek érmet, gravírozott üveglapot és értékes ajándékcsomagokat vehettek át. A verseny támogatói a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület (DSHE), a Dunacenter Horgászbolt és a Murár Drótfonó és Szövőüzem voltak, köszönjük szépen a felajánlásokat!

 

A versenynapon készült képes összeállításunkat ide kattintva lehet megtekinteni.


 

A dobogósoknak ezúton is gratulálunk, jövőre ismét várjuk a jelentkezőket a megmérettetésre!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérjük, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.