dshe statsAz elmúlt évben a koronavírus járvány okán elrendelt eljárásrend jelentős kihatással volt a horgász szervezetek, és az összes horgász életére, magatartására, jelentős mértékben korlátozták és nehezítik jelenleg is a kedvenc időtöltés művelését.


Ennek tükrében különösen érdekes vizsgálni, hogy miképpen alakultak a fogási eredmények, hogyan tudták a horgászok kihasználni a beszűkült lehetőségeket. Erre teszünk kísérletet azzal, hogy több, mint kétezer fogási napló taralmát különböző szempontok alapján vizsgáljuk, hasonlítjuk az adatokat elmúlt évekhez.

A feldolgozás során 2 068 darab napló adatait dolgoztuk fel, amelyből azonban csak 1501 horgász töltött el legalább egy napot a vízparton. Az összes fogásban nem érződik a korlátozások hatása, de a fajlagos számok azt mutatják, hogy naponta, vagy horgászonként jelentősen visszaesett az eredményesség.

Érdekes a dunai halfogás összetétele. Érdemleges mértékben nőtt a ragadozó halak fogása, és talán első év, hogy látványosan megnövekedett az elvégzett telepítések eredményeképp a pontyfogás, ugyanakkor például márnából negatív rekord született.

Az is látványos, ahogy a tassi vizek eredményessége a korábbi vezető pozícióból visszasüllyedt az átlagos szintre, vezető szintű eredményességét teljesen elvesztve.

 

A részletes adatok itt megtekinthetők.