Nyomtatás
Találatok: 943

dshe obolkupa20220501A munka ünnepe idén sem múlhatott el horgászverseny - a mára már hagyománnyá vált Öböl Kupa - nélkül.


Szép számmal gyűltek össze a negyed nyolcas eligazításon a vállalkozó szellemű horgászok, külön öröm, hogy a gyermek horgászok is nagy létszámmal jelentkeztek a korábbi évekhez képest.

 

Az időjárás kegyes volt az indulókkal, kimondottan kellemes - hol napos, hol fátyolfelhős - időben mérhették össze tudásukat, a szél is csak a verseny utolsó órájában támadt fel kissé.

A mérlegelés és eredményhirdetés után a már megszokott május elsejei birkapörkölttel kedveskedett az egyesület a felnőtt résztvevőknek, mely idén is igen ízletesre sikerült. Az egyesület vezetősége, gondolva a gyerek versenyzőkre is, számukra külön rántott hús és hasábburgonya, vegyes savanyúság menüvel készült. Köszönjük szépen a munkát a szervezésben és lebonyolításban, valamint a főzésben és a tálalásban közreműködőknek!

 

A helyezések a következőképpen alakultak kategóriánként:

 

Gyermek (16 induló):
1. helyezett: Szalai Ármin János (2,99 kg)
2. helyezett: Vércse Ábel József (0,37 kg)
3. helyezett: Magyar Balázs Marcell (0,34 kg)

 

Felnőtt (26 induló):

1. helyezett: Fazekas Attila (3,00 kg)
2. helyezett: Czibulka Márton (2,77 kg)
3. helyezett: Hamvai István (1,5 kg)

 

A legnagyobb halat (3,00 kg-s pontyot) Fazekas Attila fogta, aki különdíjban részesült a szép fogásért cserébe.

A helyezettek gravírozott emléklapot vehettek át.

A dobogósoknak ezúton is gratulálunk, jövőre ismét várjuk a jelentkezőket a megmérettetésre!

 

Az eseményen készült képeket az egyesület Facebook csoportjában lehet megtekinteni!

 

 

Támogatóink:

 mohosz logo  hvdsz logo  dunacenter logo

Jelen rendezvény/kiadvány a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és

Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg/készült el. 

Horgászegyesületek Velencei-taviés Dunamenti Szövetsége

Dunacenter Horgászbolt 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérjük, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.