newsAz egyesület kezelésében lévő horgászvizek halállományának és vízminőségének megőrzése és javítása elsődleges feladataink között vannak. Szóljanak hát az alábbi rövid hírek az említett célok elérésének érdekében tett lépéseinkről.

 

Gyakran okoz problémát a Felső Öböl vízminőségének megromlása, főleg a nyári hónapokban, melynek kezelésére az egyik megoldás az lehet, ha a város alatt keletkező ún. rétegvíz bevezetésre kerül a Felső Öbölbe. A módszer előre láthatóan sokat javítana az öböl vízminőségén az által, hogy napi szinten nagy mennyiségű tiszta víz utánpótlást jelentene. Ezzel a megoldással el lehetne kerülni a víz minőségére károsan ható anyagok feldúsulását. A munka a DVCSH Kft. és DVG Zrt. közös kivitelezésében fog elkészülni, mely jelenleg a kézi feltárásoknál tart, és a tervek szerint idén a munkák kb. 30%-a el is készül. A fennmaradó kivitelezési feladatok a jövő évre csúsznak át.

 

Másik nagy probléma, szintén a Felső Öbölben, hogy a tóban az elmúlt években egyre inkább elszaporodott a törpeharcsa. Ebből kifolyólag az egyesület vezetősége megkérte a szükséges engedélyeket, hogy a túlszaporodott halfajta gyérítését megkezdhesse. Amint a szükséges hivatalos engedélyeket megkapjuk, a törpeharcsa szelektív halászata megkezdődhet.
A témához kapcsolódó cikkért kattintson ide.

 

Szintén kezelni kell egy másik, a halállomány szempontjából káros élőlény túlszaporodását is, mely nem a vízből, hanem a levegőből jelent komoly fenyegetést a környékbeli vizek halfaunájára. A kormorán gyérítés szintén az engedélyezési fázisban van, melynek megléte lehetővé teszi majd számunkra a gyérítés megkezdését.
A témához kapcsolódó cikkért kattintson ide.

 

A Kikötői Öböl távvezetéktől északra található vízterületének (csónakkikötő, bejáró, füzes) kotrása már régóta esedékes feladat, melynek tervei elkészültek. Amennyiben a munkálatok pénzügyi fedezetének tisztázása is befejeződik, a területen található iszapréteg eltávolítása 2017 tavaszán megtörténik.

 

Reményeink szerint a közeljövőben sikeresen lezárulnak a fent említett munkálatok, melyek emelik vizeink horgászturisztikai értékét.

 

Görbüljön a bot!