dshe doEgyesületünk elnökét, Somfai Rezsőt és Óhegyi Róbertet, az elnökség egy tagját 2018.03.27-én fogadta városunk polgármestere.

dshe stegTájékoztatjuk az egyesület horgásztanyáján stéghelyet bérlő tagjainkat, hogy az elmúlt napokban mindkét stégen felfestésre kerültek a 2018-as helyeket határoló vonalak és méretek.

dshe statsA 2017-es év talán a kezdete annak az időszaknak, amely választ keres arra, hogy a halászat megszüntetése, a halőri szolgálat roppant megerősítése, a kormorán-gyérítés és a horgász szövetségek által ténylegesen elvégzett telepítések pozitív hatásai megjelennek-e a horgász fogások eredményességének javulásában.

pontyÉrtesítjük a tagságot, hogy 2018. március 28-án (szerdán) a Kikötő-öbölben és a Felső-öbölben pontytelepítést tartunk.

exam dsheTájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2018-as évben megtartandó horgászvizsga időpontok folyamatosan kerülnek fel a honlapra.

tilalomAz újév második hónapjában egyetlen olyan történés volt, mely az ellenőrzés lefolytatásakor intézkedést vont maga után.

Tisztelt Horgásztársak, vízi jármű tulajdonosok!

 

A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szervezésében a csónak- és kishajó tulajdonosok, illetve vezetői részére ismeret felújító és az aktuális vízi közlekedési szabályok megismerése céljából előadást tart Tóth Ferenc, kishajó vezetői oktató (Elnökségünk Tagja).